Egy eltűnt emléktábla nyomában…

.

Ennek az emléktáblának a léte cserkész ismertség révén jutott el hozzánk. A táblát 1923-ban az esztergomi legendás 14-es Holló Cserkészcsapat állította az 1919-ben elhunyt valamikori bencés diákjai emlékére. Kucsera Ferenc neve a jobb oldali oszlopban, felülről a harmadik sorban található. Már a tábla meglétének ismerete is érdekes módon talált ránk, de a cserkészeten kívül egy másik szál is összekötötte ezt a táblát Szentendrével: dr. Kiss Gyuri atya, egykori plébánosunk, fiatalon az esztergomi 14-es Hollók csapatában cserkészkedett. Így hát Ferenc atya, Esztergom, a cserkészet is összekapcsolt bennünket.

A táblának azonban hűlt helye több mint 100 év távlatából.

Ennek a táblának a története megmutatta, hogy jó dolog amatőrnek lenni. Ennek a honlapnak a készítése során rengeteg kritika ért szakmabeliektől, de mindvégig kitartottunk a kezdeti elhatározásaink, szándékaink mellett. Egy olyan részletes, összegző és mindent átfogó honlap készítése volt a cél, mely egy helyen mutatja be dr. Kucsera Ferenc atyát, egykori szentendrei káplánunkat.
Az, hogy mindezt egészen alulról, egészen amatőrként, de hittel, jó szándékkal, imával végeztük, végtelen szabadságot is adott. Mivel egyetlen egy “Főnöknek” tartozunk elszámolással, így nem kényszerülünk arra hogy bármiféle szakmai elvárásnak megfeleljünk. Nem kell keretek közé szorítanunk a megszerzett ismereteket, nem kell hosszú hivatkozási listákkal teleírni az oldalakat, annak ellenére, hogy hosszú órákat és papírhegyeket lapoztunk át, mire egy-egy írás megjelenik, de egyben szembesülnünk is kellett azzal, hogy bizony aki csónakázni akar, annak meg kell tanulnia evezni is.

Mégis, minden nehézség ellenére csodás dolog megtapasztalni azt, hogy mikor az ember azt gondolja, hogy korlátai végére ért, mikor mindent megtett, és mégsem sikerül, akkor egyszer csak tálcán kapja a megoldást.
Így volt ezzel a táblával is. Nem tudom, nem tudjuk nem felismerni benne a Jóisten segítő szándékát, és annak megtapasztalása, hogy a lehetetlenből lehetségest csinál, nagyon felemelő érzés, kissé megrendítő is és megerősít bennünket, hogy továbbra is ezt az utat járjuk.

Nézzük, mi volt ennek a táblának a története, amit olyan nagyon kerestünk, és végül megtaláltunk?!

Egy cserkésztestvértől kapott email-ben jött üzenet és kép alapján indultunk a nyomába. Nem tudtuk pontosan hol állították fel a táblát. Sejteni lehetett a rávésett nevek számából, hogy nem egy kis emléktábláról van szó. Nagyobb falfelület kellett hozzá, hogy elhelyezzék. Azt, hogy eredetileg hol volt a tábla, senki nem tudta, csupán annyit, hogy az iskola falán. Vajon kint vagy bent?

A pannonhalmi Szent Benedek-rendi Esztergomi Főgimnázium épülete.

Mivel az épületen kívül már volt két “tábla” elhelyezve, valószínű volt, hogy az emléktáblát is méltó helyre helyezték; talán jól látható helyre “memento mori” az elmúlt évek eseményei emlékére.

A kutatás során az egész épületet, ami ma Bottyán János Gimnázium és Műszeripari Szakközép-iskolaként működik töviről hegyire átnéztük. Termek, alagsor, pince…. előkerültek régi tablók, de emléktábla egy sem. Ebben egy nagyon kedves úr segített nekem, ezúton is hálás vagyok érte.

Feltételeztük, hogy mikor a bencések az államosításkor kimentették az ott lévő értékeket, talán magukkal vitték. Ezért a kutatást Pannonhalmán folytattuk. Ám márvány emléktáblát nem vittek magukkal az akkori bencések, ami valljuk be, bajos is lett volna tekintve a méretét, súlyát. Viszont ennek az eshetőségét sem lehetett kihagyni vagy kizárni.

Így maradt az a feltételezés, hogy valószínűleg – ahogy ez Szentendrén is történt – valaki, vagy inkább valakik leszerelték, és elrejtették.
Tettünk még néhány próbálkozást ez irányban is, de mindhiába. Az alagút végén korom sötét, sőt, a végét még be is falazták. Így hát visszafordultunk, és mint sok más dologgal kapcsolatban úgy éreztük, hogy ezt a szálat most félre kell tenni, el kell engedni.
El kell fogadni, hogy nem lehet ennyi idő távlatából mindent megtudnunk. Amit meg kell tudnunk, azt meg fogjuk tudni, ahogy eddig is, és ez a hit, mely nem a szerencsére, hanem a valódi hitünkre épült, teljes nyugalommal töltött el.

Egy évvel később, szintén Ferenc atya – kutatás közben, valahol egészen máshol, nem várt helyeken bukkant fel ismét ez az emléktábla.

Az előző blog-bejegyzés készítésekor akadtunk erre a fotóra, mely az iskola belső részletét ábrázolja. Elsőre nem is tűnt fel, hogy Szent Benedek szobra alatt ott a keresett emléktábla. Bár nem olvasható a tábla szövege, a közepén lévő jellegzetes alakú pajzs alapján egyértelműen azonosítható.

Már ez örömmel töltött el, hogy íme, hát megvan a tábla! Aztán jött a meglepetés, mikor egy magán levelezésből megtudtuk a tábla további sorsát. 1945. február előtt bomba érte az épületet. A levél írója, aki szintén bencés volt, egykori tanárának írta meg az eseményeket. A levélből kiderül, hogy az épületben lakott ebben az időben, és a becsapódástól nem messze tartózkodott, a 2 méterre lévő konyhában. A becsapódást követően az összes ablak kitörött, a mennyezettet beszakította a 250 kg-os bomba, és a képen látható falba csapódva kidöntötte a falat, és két lépcsőfokot is összezúzott. Ezek után az épület alsó szintje volt már csak lakható. Még azt is megemlíti, hogy a Jézus Szíve szobor épségben maradt.

Így hát, egy szál ismét elvarródott a történetben. A tábla sajnos megsemmisült, mégis ebben a szomorú és nyomasztó világot felidéző történetben ott marad a reménysugár: a Jézus Szíve szobor épségben megmaradt.

Ez a remény az, ami minket is tovább visz az úton, lassan 5 éve már.
És ezen az úton egyre inkább elhalványulnak nevek, évszámok, tárgyak, történések apró lépései, mikéntjei és egyre inkább kitisztul és kivilágosodik egy kép, ami egy ember jellemét, Ferenc atyát mutatja meg, önmagát, ahol inkább a lélekbe láthatunk bele, mint a történelmi háttér kusza fonalait bogozgatnánk.
Azt hiszem, hálásak lehetünk érte… mi szerkesztők, és ti olvasók egyaránt.

Írta és szerkesztette: S. Cs. R. ®